Nos, még mielőtt itt bármibe is belekezdenék, szeretném leszögezni, hogy nagyjából annyi közöm van az ázsiai, azon belül is a koreai kultúrához, mint kacsának a makadámdióhoz, tehát velem ilyen téren mindent meg lehet etetni, el fogom hinni, hogy ott ez és ez van, szóval ilyen kulturálisan szakszerű szemszögből nem nézhetem a dolgokat.
És itt is jön az első észrevételem (de mondom, én mindent elhiszek ezzel kapcsolatban)! Mindenkit "mistereznek", "misseznek" meg etc. Egy koreai iskolában? Persze, egy idő után megszoktam, meg ahogy éreztem, ez a "Mr. Kim-ezés" ad egy plusz szexuális vonzerőt a tanár úrnak, de eleinte leginkább az jutott eszembe, hogy milyen lett volna, ha annak idején én is úgy rohantam volna a matematika tanáromhoz, hogy "Mrs. Faludy, Mrs. Faludy, várjon!". Tehát, ez nekem maximum így kulturálisan zavaró (ugyanezt érzem, amikor egy spanyol történetben látom ezeket, szóval...), mert nem hiszem el, hogy ők ezt használják, hiszen gondolom, megvan rá nekik a saját megszólításuk. De erről ennyit.
A másik alapkövünk, amire szeretnék kitérni még, az csupán annyi lenne, hogy nézd át jobban a fejezeteket, mielőtt kirakod, mert látom, hogy nem rossz az, amit leírsz, de néhol nagyon sok az elütés, ami zavaró. Én azt szoktam csinálni, hogy megírok egy részt, utána egy óráig hagyom, csinálok, akármit, majd visszamegyek, elolvasom kétszer-háromszor, javítom, és utána mehet. Szóval, mindenképp javaslom, hogy légy egy kicsit precízebb.
Ezután nagyobb egységekre bontva fogom kivesézni az írásodat, mert úgy remélhetőleg minden eszembe fog jutni az adott részről, amit meg szeretnék osztani veled. Na, lássunk neki! Az első nagyobb egység az 1. bejegyzés, 2. bejegyzés és a 3. bejegyzés 1.1.
1, 2, 3.1. fejezet
Mindenképp le kell szögeznem, hogy rögtön az elejétől kezdve úgy éreztem, hogy egy olyan szürreális világba fogsz engem elkalauzolni, ahová én magamtól sosem mennék, és ami teljesen biztos, hogy nem fogja elnyerni a tetszésemet, mert egyszerűen nem olvasok ilyesmit, és nagyon is távol áll tőlem.
Tévedtem.
A legmeglepőbb módon, valahogyan sikerült megvenned engem ezzel a szexuálisan abszolút túlfűtött iskolai légkörrel, a kicsit túlzottan is begerjedt főhős lánykával, és barátnőjével, (a töréspontig szigorúan!) na meg persze Mr. Kimmel, aki talán az egyetlen ázsiai származású férfi, akit eddig életemben vonzónak találtam (és ez sajnos el is múlt, nem úgy mint szegény heroinánál). De ne szaladjunk ennyire előre!
A nevek megjegyzésével problémáim voltak, szóval azokat most is mellőzném leírni (esélyem nem lenne). Szóval, a napló bejegyzések megoldása itt tetszett, nem éreztem erőltetettnek, viszont néha te is beleesel abba a hibába, hogy elfelejted, hogy naplószerűen írsz. Tehát, elkezdődik a bejegyzés, és egy ideig tart is szépen, de a fejezet végére már egy "sima" regényként olvashatjuk teljesen pontos leírásokkal, hogy a főhősnő mit lát, rá mi hat, satöbbi.
Én a helyedben megmaradnék ennél a naplós résznél olyan módon, hogy elindítom a fejezetet a naplóval, ott írjon arról, ami történik majd az adott részben, és utána egy vágással áttérnék a "normális" módra, és kifejteném, amit a naplóban megemlítettem.
Ezenfelül a másik problémámat igazából nem róhatnám fel, mert hát, értem én, hogy ez a regény stílusa, de néhol nekem már voltak hajmeresztő fordulatok, amiket még ilyen erotikus környezetbe ágyazva is nehéz elhinni. Ilyen volt például a vécés jelenet Mr. Kimmel és a biológia tanárnővel. Ott nekem már sok(k) volt, mert nem éreztem hihetőnek. Szóval, oké, a stílus, az erotikus vonulata a regénynek, de nekem fontos, hogy hiteles legyen, és annál a jelenetnél kb. azt éreztem, hogy én aggódom Mr. Kim állása miatt Mr. Kim helyett.
3.2, 3.3, 4.1. fejezet
- Ebben a blokkban különösen érvényes, hogy nézd át jobban! Nagyon sokszor lehagyod a ragokat (benne - bennem, akart - akartam, ilyenek), és bajok vannak bizonyos szavakkal (iskola orvos - iskolaorvos, fájdalom csillapító - fájdalomcsillapító, túl élem - túlélem), meg a bátyja szóval, amit konzekvensen bátyának írsz. Ennyit erről a részéről a dolgoknak.
- A történetet szépen vezeted, fut a cselekmény, látok magam előtt mindent, annak ellenére, hogy kicsit a leírásokat néhol hiányosnak érzem. Tehát, azt nagyjából mindig látjuk, hogy a főhősnő hogyan öltözik fel, milyen a haja, de pl. Mr. Kimről nekem elkéne néha egy kis leírás, mert persze, látom a szereplőknél, jól néz ki, vonzó, de ezt a szövegből is szeretném látni. Úgy lenne teljes nekem. Ugyanez vonatkozik Narira is. Édes karakter, és úgy érzem, hogy nem hagyod eléggé kibontakozni (bár, azt hiszem, hogy ez még változni fog, legalábbis a Kimhez való hozzáállásából erre következtetek).
4.2, 4.3, 4.4. fejezet
- Néha problémát érzek nálad a mondatalkotásnál. Nagyon mereven használod a szórendet, nagyjából, mintha valami angol sémát akarnál ráhúzni: alany-állítmány... például itt:
"Nagyot nyeltem. Ez most komoly? Joonmyun-ssi a szexről fog beszélni?" - Szerintem itt a "Nagyot nyeltem. Ez most komoly? Joonmyun-ssi fog a szexről beszélni?" forma kifejezőbb lenne, hiszen a főhős azon van kiakadva, hogy ki fog a szexről beszélni, nem pedig azon, hogy a szexről fog beszélni.
- Ebben a blokkban éreztem először, hogy Mr. Kim karaktere mennyire erősen megformált, mert valami hihetetlenül az! Ritkán érzek tényleg igazi ellentétek történetekben, ritkán van az, amikor tényleg elhiszem, hogy az adott illető velejéig romlott, és nálad elhittem, és ez nagyon sok dobott az egészen a későbbiekben is (még a töréspont után is).
4.5, 4.6, 4.7. fejezet
- Eddig a blokkig igazából semmi negatívat nem éreztem az írásoddal kapcsolatban, apróbb hibák voltak, de a cselekmény vitt magával, és igazán nem zavart semmi. Viszont! Itt rögtön belefutottam egy olyan dologba, amire én olyan szinten borzasztó allergiás vagyok, hogy ennél jobban már csak a laktózra lehetek allergiás... Ez pedig nem más mint a komoly témák helytelenül kezelése (erről ebben a blogban is van egy cikk), mert az, hogy a főhősnőt nagyjából több órán keresztül erőszakolják (ráadásul úgy, hogy még szűz volt előtte a lány!), vérzik az egész alteste, és mindezek után a hölgy legnagyobb vágya, hogy szeretkezzen egy másik pasival (aki ráadásul orvos! Nincs az az orvos, aki ilyen sérülések után ne az ügyeletre vinné...), azt nem az, hogy nem veszi be a gyomrom, hanem tiszteletlennek érzem azok felé a nők felé, akiknek ilyesmit ténylegesen el kellett szenvedniük életük során. Szerintem bármelyiküket megkérdezheted, ők is el fogják mondani, hogy teljesen mindegy ki csókolgatja őket ilyen trauma után, akkor is a szex az utolsó, amire a testük vágyna... Mert értem én, hogy ez egy "erőteljesebb" hangvételű történet ilyen síkon, de azért maradjunk meg legalább az orvos realitás talaján (ha már az emberi méltóságon nem sikerült).
És nem. Az, hogy a lány egy ilyen eset után nagy boldogan szeretkezik egyet az általa kedves férfival az nem fogja kitörölni a traumát a fejéből. Ilyen nincs. Sem orvosilag, sem pszichológiailag, sem sehogy... Mert ez nem így működik.
Az meg már csak a hab volt a tortán, hogy mindezek után a lány, amikor rátalált Mr. Kimre, aggódott érte (?!), és már csak egy esetlen, beteg embert látott, akinek segítségre van szüksége, és lám, ő van ott, akkor ő meg is adja neki. Annak az embernek, aki megerőszakolta?! Itt komoly lelkierő kellett ahhoz, hogy tovább olvassak, és ne mondjam azt, hogy itt befejeztem. És ezt most nem bunkóságból, bántásból, hanem egyszerűen meggyőződésből mondom. Értem, hogy cselekményileg jó dobás volt ez, hiszen én is szurkoltam a lánynak meg Dr. Kimnek, de ennek nem ilyen események közepette kellett volna megtörténnie, az pedig, hogy a keletkezett sérelmeket egy "szeretlekkel" próbálod úgymond orvosolni, na... arról a "Szürke ötven árnyalata" jutott eszembe. Abban kezelték utoljára ennyire semminek az ilyen dolgokat.
"Nem volt szép tőle, hogy megerőszakolt, de ha tudatánál lett volna, biztos nem tette volna olyan szörnyűséget. Vajon milyen lehet, amikor szerelmes?" - Remélem, hogy ez csak ilyen elütés vagy mellékvágány vagy akármi más... Nem volt szép tőle. Értem, bár az én szótáramban ezt a kifejezést mondjuk arra használom, ha valakinek azt mondom, hogy hogy pl. "Nem volt szép tőled, hogy megetted a csokimat!", nem pedig "Nem volt szép tőled, hogy megerőszakoltál, de elnézem neked, hiszen csak egy gyógyszerfüggő nyomorulttá tetted magad, de szerelmesen biztos édes vagy. Apropó, milyen lehetsz szerelmesként?" És ezek után a csaj a kedvére akar tenni. Annak, aki megerőszakolta. Azért, hogy kedvesebb legyen hozzá. Kezdem feladni. Holnap várok mindenkit szeretettel a nyilvános "Szürke ötven árnyalata" könyvégetésre, mert utoljára ott láttam ilyen logikus következtetéseket erőszaktevőkkel kapcsolatban.
A blokk utolsó fejezet pedig... Nos, elnézést, a szóhasználatért, de ott azt éreztem, hogy valakit meg kell ütnöm. Leginkább a főszereplő lányt, mert ennyire buta, naiv, lehetetlen nő nem létezik még egy a Földön (talán csak Ana). Arról meg ne is beszéljünk, hogy remélem, nem én jelzem először a számodra, de a megszakítás nem védekezés, ahogy a hüvelykúp sem a legbiztosabb dolog a világon (persze, később a lány erre rájön, de pont nem érdekli. Felelősségteljes). Pharmatex bébi? *felvilágosítás OFF.
Ezután nem bontom blokkokra, mert igazából nem tudom már úgy értékelni a cselekményt, mint korábban, mert innentől kezdve, nekem ez nem reális, nem hihető. Soojung gesztusai, érzései teljesen hiteltelenek a számomra. Ő az egész történetben szerelmes. Állandóan. És a történet elején ugye az az alap, hogy ő annyira szerelmes Dr. Kimbe, hogy az valami elmondhatatlan. Ez hová lett? Azáltal, hogy ennyire gyorsan "beleszerelmesítetted" az erőszaktevőjébe, azzal leromboltad az egész korábbi cselekményt. Semmit nem ért az egész korábbi történés. Semmit nem befolyásol most. Akkor minek volt?
A másik kardinális pont pedig Sulli. Tudom, hogy ő nagyon fontos, értem, hogy mi volt hármuk között, meg értem én a kómát is, csak azt nem, hogy miért kell hülyíteni azt a szerencsétlen lányt (és ezáltal nyakatekerni teljesen feleslegesen az egész cselekményt)? Mitől lesz jobb neki, ha azt hiszi, hogy még minden szép rózsaszín, és utána még mindig legyengülten, sokkosan kapja meg az új történéseket, mintha most elmagyaráznák neki, hogy három év babám, az három év, nincs semmi baj, itt vagyunk veled, és mindenben segítünk neked, de történtek azért velünk is dolgok (amit a lány simán fel tudna fogni, révén, hogy egyáltalán nem úgy írtad őt le, mint akinek újra kéne tanulnia mindent, és totál elveszett, arról nem is beszélve, hogy ennek révén kicsit jobban utána nézhettél volna a kómának, mert egy három évig abban lévő ember, aki még enni sem tud önállóan, az két héten belül nem fog újra iskolába járni.)... Ezt egyszerűen nem értem, hiába is próbálta meg valamelyik testvér szívhez szóló monológgal elmagyarázni.
Azt ezt követő részekben megint csak a már előbb elmagyarázott dolgokat tapasztaltam: nem tudtam elhinni. Mert értem én, hogy milyen természetet akartál megírni Mr. Kimnek, és el is tudtam hinni, de utána, azáltal, hogy erőszaktevővé tetted, azzal teljesen ledegradáltad a szememben, ahogyan a főszereplő lányt is, aki észbeli képességekben vetekedik Bellával és Anával. Egyszerre. És ez cseppet sem kedvező megállapítás, pláne tőlem.
Az írásmódoddal alapvetően nincs baj, kicsit maximum néha hanyagnak érezlek, mert sok az elütés, de ennyi. Ezeket ki tudod javítani, ezzel a történettel kapcsolatban meg többet nem nagyon tudok mondani. A töréspontig élveztem, tetszett, gördült, de utána nem tudtam értékelni.
