Konstans problémák, avagy mi a bajom a bloggerekkel?
A címet már most elvetném elöljáróban, egyszerűen
csak azért maradhatott meg mégis, mert nem tudtam jobbat kitalálni, ami ilyen
szépen összefoglalná majd ennek a cikknek az egészét. Szóval, miről is fog szólni
ez a rövidke írás? Ez egész könnyen összefoglalható pár szóban: a konstans
problémákról, amelyek, mintha mások számára nem lennének problémák, de az én
szememet ennek ellenére rohadtul zavarják (a már korábban számtalanszor
megkapott „akkor ne olvasd, te nyomorult, cinikus… „- fajta kommentárokból
köszönöm, de nem igénylek újabb adagokat, van még raktáron, és különben is
olvasni fogok, szóval... Ja.), és az a legviccesebb, hogy hiába írom le az
adott bloggernek is, ő csak folytatja ugyanúgy tovább. Mindegyik (persze,
tisztelet a kivételnek.).
1. Probléma
- Sorkizárt oldalbeállítás, bekezdés, vagy nevezzük,
aminek csak akarjuk, de az legyen, könyörgöm! Mármint, tényleg kezdem azt
hinni, hogy a világon csak az én tankönyveim, olvasmányaim nem balra zártak, és
mindenki másé igen, és itt egyedül én vagyok a hülye, mert mindenki más
helikopter, szóval, most mondjátok meg, hogy tényleg így van-e, és
tévképzetekben élek, vagy nem!
2. Probléma
- A bekezdések. Mit is mondhatnék róluk? Röviden
azt, hogy a legtöbb bloggernél egyszerűen nem léteznek, szóval, lehet, hogy
megint helikopter vagyok, mert bekezdés az kell! Minden egyes gondolat(!)jelet,
új gondolatmenetet egy apró, nálam általában 0,3 cm-s bekezdés előz meg, mert
egész egyszerűen így helyes (és, ha valamit csinálsz, akkor azt vagy csináld
rendesen, vagy hagyd a fenébe). Hogy hol tudod ezt a beállítást magadévá tenni?
Jobb egérgomb – Bekezdés – Behúzás mértéke, és ott kedvedre állíthatod a
dolgokat.
3. Probléma
- Néhány bloggernél a gondolatjelek, mint olyanok
nem léteznek, illetve, ha léteznek is, akkor is csúnyán össze vannak tévesztve
közeli családtagjaikkal, a kötőjelekkel, és az adott bloggerina kedvére
nyomkodja a kötőjeleket (-) abban a hitben, hogy az gondolatjel (–). Nem, nem
az. És ezt sem nehezebb beleépíteni az életünkbe: Beszúrás – Szimbólumok –
További szimbólumok – Különleges karakterek – Billentyűparancs. Nálam a Ctrl+n
a nyerő párosítás rá, hamar kézre esik.
4. Probléma
- A központozás ismeretének teljes hiánya. De
komolyan, keressetek rá, meg lehet tanulni, hogy mikor és hogyan, valamint mit
kell leírnunk, és annak milyen formátumban kell kinéznie. Ebbe a kategóriába
sorolom még a konstans helyesírási hibákat, és a farkasordítóan rossz
vesszőhasználatot (jobb eset, ha egyáltalán használnak). Eme probléma célközönsége
az ilyen szerkesztettségű párbeszédek szellemi megalkotói:
„-Szeretlek. – mondta majd közel lépett hozzá
és megcsókolta. – örökké szeretni foglak. – tette hozzá mire a lány lehunyta a
szemeit.
-Én is. – felelte – örökké.” Ja, és mindez balra zárva, mert úgy a szuper.
5. Probléma
- A lustaság és sietség furcsa keveréke az én
következő, és egyben legutolsó problémám, amely olyan elírásokat eredményez,
amelyeken néha már csak röhögni tudok, hogy mi a franc ez, és mit akartak ezzel
kifejezni? Pontosabban szólva, ha megírod a fejezetet, akkor utána nem rögtön
veszettül mész, és nyitod a Google Chrome-ot, hanem előbb megállsz, mély
levegőt veszel, és legalább háromszor elolvasod az egészet teljes nyugalomban.
Meg persze kijavítod a hibákat. Mert lesznek. Mert mindenkinek vannak. Nem is
értem az olyan bloggereket, akik képesek egy szó szerint már szinte hányadék
minőségű munkát kiadni a kezükből büszkén… Fel nem foghatom.
És végezetül a feloldozás: mindenki hibázik.
Mindenkinek vannak elírásai, mindenki használ néha rosszul vesszőket (igen, én
is, ezek alól természetesen magamat sem mentesítem), mindenki ír néha
helytelenül, de! Ez nem azt jelenti, hogy úgyis hagyhatod, mert mindenki… Nem!
Próbálkozni kell, csiszolni kell a tehetségünket, a tudásunkat, mert csak úgy
juthatunk előre. Ezek klasszikus hibák, olvassátok el, védjétek ki őket, és
máris foglalkozhattok inkább azzal, hogy maga a tartalom legyen jobb! Sok
sikert ehhez!
