Papírmasé Cristiano, avagy mese a hiteltelenségről

Ez a cikk bennem már régóta érlelődött, sőt a Papírlap 1.0-án már egyszer testet is öltött, azonban az ennek egy mondhatni csökevényes változata volt, révén, hogy nem volt speckón specializálva, meg révén, hogy akkor még csak néztem a futballt, meg játszottam. Eszembe se jutott írni róla. Na, de mikor megtettem… Akkor ismételten szembesülnöm kellett vele, hogy más bloggerek (tisztelet a kivételnek, mindenki mondogassa minden erősebb megjegyzés után, a „kinek nem inge, az ne vegye magára” címzetű népszerű magyar közmondással kísérten) konkrétan tesznek olyan banális dolgokra, mint a történeti hitelesség, sportbéli hitelesség (jelentsen ez akármit is), vagy csak egyszerűen bármilyen hitelesség.

És ez elszomorító, pláne annak a jelenségnek a társaságában, mikor én botor, naiv kis blogger rávilágítok az adott műremek hiányosságaira (persze, kedvesen… én örökké az vagyok), és mit kapok? A blogger vagy abbahagyja az írást mondvacsinált, nevetségesen önsajnáltató indokok közepette vagy kioktat engem, hogy miért én vagyok a hülye, vagy… (és ez a kedvencem) súlyosan meghunyászkodó magyarázkodás közepette elregéli a válaszkommentjében, hogy miért is volt a lelki békéjéhez szükséges a „menjünk” ige „mennyünk”-ként való leírása, majd aztán… folytatja ugyanúgy tovább, de egyébként köszöni szépen, hiszen ő fejlődni akar. De mindegy, ezt hagyjuk is, hiszen ez a téma (avagy hogyan kezeljük a kritikákat indulatmentesen, avagy hogyan ne kapjon el minket az agyérgörcs, ha valaki hozzám hasonló botor blogger nem magasztalja az egekbe gigászi műremekünket!) önmagában is bőven megérne egy cikket…

De most maradjunk a tárgynál, sőt kezdjünk specializálódni, hiszen mostanság úgy látom, hogy mindenki (na, jó nem, meg ugye ott az-az ing, amit nem muszáj felvenni) futball-lázban ég, és nagyon sokan kezdtek bele ilyen témájú történetbe… Ó, de még milyen történetekbe! Szóval, és itt jön a hitelesség rész! Ugye, egy fanfiction általában, mai értelmében híres emberekről, bandákról íródik, és itt a hangsúly nem a híresen van, hanem azon, hogy egy híres ember nagyon-nagyon elfoglalt ember, és ezt sokan elfelejtik, így születnek meg olyan random jelenetek, amikben egy világhírű banda csakúgy hoppáré beugrik egy gyorsétterembe (a hét minden napján, mintha valóban lehetne rá ennyi idejük), vagy mikor (hogy ismét specializálódjunk) egy élvonalbeli focista a nap kellős közepén nekiáll egy természetesen diétát tökéletesen kihagyó kaját főzőcskézni… Persze, ez is valóságos, miközben nagyjából még az is meg van nekik szabva, hogy mikor szexelhetnek. Arról már nem is beszélek, hogy ezekben a történetekben a foci írmagját sem lehet felfedezni, ami megint csak rontja az egész történet hitelességét, de hát mit is vártam… A legtöbb ilyen történetet olyan bloggerinák írják, akik soha nem néznek meccseket, akik a tipikus női szurkolók, akik rá kérdeznek a népszerű kérdésre: mi a franc az a les?! És, akiknek nem kell más csak egy helyes pasi a történetükbe, és arról már viszont elfeledkeznek, hogyha valaki igazi, profi focista, akkor az ott van az egész jellemében; a küzdés, a szívósság, az eltökéltség, és ezek olyan dolgok, amik olyan nagyban befolyásolják az ember karakterét, hogy pláne, ha írunk róla, hogy akkor nem lehet kihagyni. Egyszerűen nem lehet, és az a baj, hogy ezekben a frissen megjelent történetekben mégis egyre csak azt látom, hogy kihagyják. Hogy nem focistákról írnak, hanem csak papírmasé bábukról, akiknek sok pénzük van és jól néznek ki… És ebben az egészben, csak annyi az igazán szomorú, hogy mi, akik tényleg komolyan élnek-halnak ezért a sportért, akik komolyan ismerik ezt az egész közeget, a mi blogjaink néha kevésbé tudnak érvényesülni, pusztán csak azért, mert a mi focis témájú blogjainkban jelen van maga a FUTBALL is, és nem csak papírmasé Cristianók csábítják a papírmasé főszereplőket ezerrel… És ez az igazi hiteltelenség, ami csak azoknak jön át, akik ezt tényleg komolyan gondolják. Szóval, el lehetne gondolkozni, és persze ki lehet vetíteni ezeket a dolgokat a többi történetre is, ja és persze, azért minimum a Wikipédiát nem ártana megnyitni…