Miért kívánod a saját testvéredet?

Szóval, hosszú csönd után, ma egy új, nemrégiben (legalábbis én nem olyan régóta észlelek belőlük többet) megjelenő írói trendről - avagy minek nevezzelek? - szeretném kifejteni a saját véleményemet. Azért fontos kihangsúlyoznom, hogy saját, mert az enyém és nem, nem kívánom ezt másokra rákényszeríteni. Én csak szimplán érdeklődöm, szóval lássuk a bloggervilág legújabb hottie-jait, a bátyjakat (ínyenceknek az öcsiket ajánlom)!

Kezdetnek szögezzük le, hogy mindenki arról ír, amiről akar, és mindenkinek az jön be, amit csak kis szíve megkíván. Engem - mint sok másik esetben korábban - nem konkrétan a téma megjelenése akaszt ki, hanem ahogyan az megjelenik, hiszen nézzük csak meg a Trónok harcát! A világ egyik legjobban megszerkesztett, megírt műve, és hoppá! Egy nagyon is erős vérfertőzéses szálat találunk meg benne. Ami nagyon is jól van ábrázolva, és itt van a kutya elásva. Egy mesterien megírt szál, ami a bloggeren megjelenő írásokkal ellentétben, nem idealizálja ezt a szituációt. Mert, ami itt folyik néha ezekben a "testvérszerelmes" blogokban, nos, azokban nem hiszem el, hogy azoknak a blogoknak a tizenhárom-tizennégy-öt éves gyerekbloggere kellőképpen fel tudja fogni, hogy éppen mit ír le, viszont a "tiltott gyümi" szituáció őt is bevonzza, és már is olyan cselekményszálat kezd boncolgatni, amelyhez még nincsen felnőve, és amelyet még egészen egyszerűen nem tud kezelni. És ez minden komoly témára vonatkozik, nem csak erre (drog, nemi erőszak, alkohol etc.)! Mert mint mondtam, írjunk szabadon, írjunk mindenről, DE el kell fogadni, hogy ahhoz, hogy valamiről tényleg alkotni tudjunk, ahhoz előbb fel kell nőnünk és tapasztalnunk, máskülönben olyan röhejes írásokba bonyolódnak bele, amely egy több évezrede bűnként "nyilvántartott" szituációt idealizál, ami egy gyerek/kamasz/űrpilóta lelkifejlődését, a párkapcsolatokhoz való hozzáállását (nem, nem állítom, hogy holnap a bátyjádra rámozdulsz, in general írok most a kapcsolatokról) alapjaiban változtatja meg. Nem feltétlen a jó irányba. 

Ha meg csak azért írsz ilyesmiről mert populista módon szenzációhajhászkodsz, hát akkor lelked rajta, csak néha gondolj bele, hogy mivel is szórakoztatod a panem et circenses-re vágyó népet, aki lehet, hogy épp egy tizenkét éves kislány, aki nem fogja tudni helyén kezelni, amit olvas...

Hírek

Sziasztok!

Ő rá csak nem haragudhattok... :DD

Eme rövid bejelentkezéssel szeretném elejét venni az elégedetlenségnek. Tudom, hogy vannak még függőben lévő kritikáim, nem felejtettem el őket, és igyekszem a távoli jövőben sem elfelejteni őket, viszont ellentétben azzal, hogy pár hete még abban a boldog tudatban létezgettem, hogy konkrétan semmi dolgom nem lesz az elkövetkezendő hetekben, nos ez nagyon nem így alakult. Megkaptam egy munkát - amit imádok, de nagyjából reggel nyolckor már nem vagyok otthon, este nyolckor meg még nem értem haza, szóval... húzós -, valamint úgy néz ki, hogy a közeljövőben (lehet, hogy már ebben a hónapban) hosszabb időre külföldre kell utaznom szintén munka miatt, szóval fogalmam sincs konkrétan arról sem, hogy egy hét múlva ilyenkor még ezen a földrészen leszek-e egyáltalán. Szóval, én igyekszem olvasni, írni (a történeteimet is csak azért tudom frissíteni, mert nagy részük már meg van írva több fejezetre előre), de nem tudok pontos dátumot mondani. Mindenki türelmét kérem! De addig is sok puszi Nektek, és köszönöm, ha megvártok! :)

Kritika 2. - "What You Need"

Szóval, meg is hoztam a következőt, és ennek elején jelezném, hogy ötös bontásban fogok dolgozni, tehát, a majdani ötödik kritikánál jelzem, hogy, na most lehet újra rendelni. ¿Lo comprendéis?

Kritika 2. - What You Need

Nos, még mielőtt itt bármibe is belekezdenék, szeretném leszögezni, hogy nagyjából annyi közöm van az ázsiai, azon belül is a koreai kultúrához, mint kacsának a makadámdióhoz, tehát velem ilyen téren mindent meg lehet etetni, el fogom hinni, hogy ott ez és ez van, szóval ilyen kulturálisan szakszerű szemszögből nem nézhetem a dolgokat. 

És itt is jön az első észrevételem (de mondom, én mindent elhiszek ezzel kapcsolatban)! Mindenkit "mistereznek", "misseznek" meg etc. Egy koreai iskolában? Persze, egy idő után megszoktam, meg ahogy éreztem, ez a "Mr. Kim-ezés" ad egy plusz szexuális vonzerőt a tanár úrnak, de eleinte leginkább az jutott eszembe, hogy milyen lett volna, ha annak idején én is úgy rohantam volna a matematika tanáromhoz, hogy "Mrs. Faludy, Mrs. Faludy, várjon!". Tehát, ez nekem maximum így kulturálisan zavaró (ugyanezt érzem, amikor egy spanyol történetben látom ezeket, szóval...), mert nem hiszem el, hogy ők ezt használják, hiszen gondolom, megvan rá nekik a saját megszólításuk. De erről ennyit. 

A másik alapkövünk, amire szeretnék kitérni még, az csupán annyi lenne, hogy nézd át jobban a fejezeteket, mielőtt kirakod, mert látom, hogy nem rossz az, amit leírsz, de néhol nagyon sok az elütés, ami zavaró. Én azt szoktam csinálni, hogy megírok egy részt, utána egy óráig hagyom, csinálok, akármit, majd visszamegyek, elolvasom kétszer-háromszor, javítom, és utána mehet. Szóval, mindenképp javaslom, hogy légy egy kicsit precízebb. 

Ezután nagyobb egységekre bontva fogom kivesézni az írásodat, mert úgy remélhetőleg minden eszembe fog jutni az adott részről, amit meg szeretnék osztani veled. Na, lássunk neki! Az első nagyobb egység az 1. bejegyzés, 2. bejegyzés és a 3. bejegyzés 1.1.

1, 2, 3.1. fejezet

Mindenképp le kell szögeznem, hogy rögtön az elejétől kezdve úgy éreztem, hogy egy olyan szürreális világba fogsz engem elkalauzolni, ahová én magamtól sosem mennék, és ami teljesen biztos, hogy nem fogja elnyerni a tetszésemet, mert egyszerűen nem olvasok ilyesmit, és nagyon is távol áll tőlem. 

Tévedtem. 

A legmeglepőbb módon, valahogyan sikerült megvenned engem ezzel a szexuálisan abszolút túlfűtött iskolai légkörrel, a kicsit túlzottan is begerjedt főhős lánykával, és barátnőjével, (a töréspontig szigorúan!) na meg persze Mr. Kimmel, aki talán az egyetlen ázsiai származású férfi, akit eddig életemben vonzónak találtam (és ez sajnos el is múlt, nem úgy mint szegény heroinánál). De ne szaladjunk ennyire előre! 

A nevek megjegyzésével problémáim voltak, szóval azokat most is mellőzném leírni (esélyem nem lenne). Szóval, a napló bejegyzések megoldása itt tetszett, nem éreztem erőltetettnek, viszont néha te is beleesel abba a hibába, hogy elfelejted, hogy naplószerűen írsz. Tehát, elkezdődik a bejegyzés, és egy ideig tart is szépen, de a fejezet végére már egy "sima" regényként olvashatjuk teljesen pontos leírásokkal, hogy a főhősnő mit lát, rá mi hat, satöbbi. 

Én a helyedben megmaradnék ennél a naplós résznél olyan módon, hogy elindítom a fejezetet a naplóval, ott írjon arról, ami történik majd az adott részben, és utána egy vágással áttérnék a "normális" módra, és kifejteném, amit a naplóban megemlítettem.

Ezenfelül a másik problémámat igazából nem róhatnám fel, mert hát, értem én, hogy ez a regény stílusa, de néhol nekem már voltak hajmeresztő fordulatok, amiket még ilyen erotikus környezetbe ágyazva is nehéz elhinni. Ilyen volt például a vécés jelenet Mr. Kimmel és a biológia tanárnővel. Ott nekem már sok(k) volt, mert nem éreztem hihetőnek. Szóval, oké, a stílus, az erotikus vonulata a regénynek, de nekem fontos, hogy hiteles legyen, és annál a jelenetnél kb. azt éreztem, hogy én aggódom Mr. Kim állása miatt Mr. Kim helyett. 

3.2, 3.3, 4.1. fejezet

- Ebben a blokkban különösen érvényes, hogy nézd át jobban! Nagyon sokszor lehagyod a ragokat (benne - bennem, akart - akartam, ilyenek), és bajok vannak bizonyos szavakkal (iskola orvos - iskolaorvos, fájdalom csillapító - fájdalomcsillapító, túl élem - túlélem), meg a bátyja szóval, amit konzekvensen bátyának írsz. Ennyit erről a részéről a dolgoknak.

- A történetet szépen vezeted, fut a cselekmény, látok magam előtt mindent, annak ellenére, hogy kicsit a leírásokat néhol hiányosnak érzem. Tehát, azt nagyjából mindig látjuk, hogy a főhősnő hogyan öltözik fel, milyen a haja, de pl. Mr. Kimről nekem elkéne néha egy kis leírás, mert persze, látom a szereplőknél, jól néz ki, vonzó, de ezt a szövegből is szeretném látni. Úgy lenne teljes nekem. Ugyanez vonatkozik Narira is. Édes karakter, és úgy érzem, hogy nem hagyod eléggé kibontakozni (bár, azt hiszem, hogy ez még változni fog, legalábbis a Kimhez való hozzáállásából erre következtetek). 

4.2, 4.3, 4.4. fejezet

- Néha problémát érzek nálad a mondatalkotásnál. Nagyon mereven használod a szórendet, nagyjából, mintha valami angol sémát akarnál ráhúzni: alany-állítmány... például itt:

"Nagyot nyeltem. Ez most komoly? Joonmyun-ssi a szexről fog beszélni?" - Szerintem itt a "Nagyot nyeltem. Ez most komoly? Joonmyun-ssi fog a szexről beszélni?" forma kifejezőbb lenne, hiszen a főhős azon van kiakadva, hogy ki fog a szexről beszélni, nem pedig azon, hogy a szexről fog beszélni. 

- Ebben a blokkban éreztem először, hogy Mr. Kim karaktere mennyire erősen megformált, mert valami hihetetlenül az! Ritkán érzek tényleg igazi ellentétek történetekben, ritkán van az, amikor tényleg elhiszem, hogy az adott illető velejéig romlott, és nálad elhittem, és ez nagyon sok dobott az egészen a későbbiekben is (még a töréspont után is). 

4.5, 4.6, 4.7. fejezet

- Eddig a blokkig igazából semmi negatívat nem éreztem az írásoddal kapcsolatban, apróbb hibák voltak, de a cselekmény vitt magával, és igazán nem zavart semmi. Viszont! Itt rögtön belefutottam egy olyan dologba, amire én olyan szinten borzasztó allergiás vagyok, hogy ennél jobban már csak a laktózra lehetek allergiás... Ez pedig nem más mint a komoly témák helytelenül kezelése (erről ebben a blogban is van egy cikk), mert az, hogy a főhősnőt nagyjából több órán keresztül erőszakolják (ráadásul úgy, hogy még szűz volt előtte a lány!), vérzik az egész alteste, és mindezek után a hölgy legnagyobb vágya, hogy szeretkezzen egy másik pasival (aki ráadásul orvos! Nincs az az orvos, aki ilyen sérülések után ne az ügyeletre vinné...), azt nem az, hogy nem veszi be a gyomrom, hanem tiszteletlennek érzem azok felé a nők felé, akiknek ilyesmit ténylegesen el kellett szenvedniük életük során. Szerintem bármelyiküket megkérdezheted, ők is el fogják mondani, hogy teljesen mindegy ki csókolgatja őket ilyen trauma után, akkor is a szex az utolsó, amire a testük vágyna... Mert értem én, hogy ez egy "erőteljesebb" hangvételű történet ilyen síkon, de azért maradjunk meg legalább az orvos realitás talaján (ha már az emberi méltóságon nem sikerült). 

És nem. Az, hogy a lány egy ilyen eset után nagy boldogan szeretkezik egyet az általa kedves férfival az nem fogja kitörölni a traumát a fejéből. Ilyen nincs. Sem orvosilag, sem pszichológiailag, sem sehogy... Mert ez nem így működik. 

Az meg már csak a hab volt a tortán, hogy mindezek után a lány, amikor rátalált Mr. Kimre, aggódott érte (?!), és már csak egy esetlen, beteg embert látott, akinek segítségre van szüksége, és lám, ő van ott, akkor ő meg is adja neki. Annak az embernek, aki megerőszakolta?! Itt komoly lelkierő kellett ahhoz, hogy tovább olvassak, és ne mondjam azt, hogy itt befejeztem. És ezt most nem bunkóságból, bántásból, hanem egyszerűen meggyőződésből mondom. Értem, hogy cselekményileg jó dobás volt ez, hiszen én is szurkoltam a lánynak meg Dr. Kimnek, de ennek nem ilyen események közepette kellett volna megtörténnie, az pedig, hogy a keletkezett sérelmeket egy "szeretlekkel" próbálod úgymond orvosolni, na... arról a "Szürke ötven árnyalata" jutott eszembe. Abban kezelték utoljára ennyire semminek az ilyen dolgokat. 

"Nem volt szép tőle, hogy megerőszakolt, de ha tudatánál lett volna, biztos nem tette volna olyan szörnyűséget. Vajon milyen lehet, amikor szerelmes?" - Remélem, hogy ez csak ilyen elütés vagy mellékvágány vagy akármi más... Nem volt szép tőle. Értem, bár az én szótáramban ezt a kifejezést mondjuk arra használom, ha valakinek azt mondom, hogy hogy pl. "Nem volt szép tőled, hogy megetted a csokimat!", nem pedig "Nem volt szép tőled, hogy megerőszakoltál, de elnézem neked, hiszen csak egy gyógyszerfüggő nyomorulttá tetted magad, de szerelmesen biztos édes vagy. Apropó, milyen lehetsz szerelmesként?" És ezek után a csaj a kedvére akar tenni. Annak, aki megerőszakolta. Azért, hogy kedvesebb legyen hozzá. Kezdem feladni. Holnap várok mindenkit szeretettel a nyilvános "Szürke ötven árnyalata" könyvégetésre, mert utoljára ott láttam ilyen logikus következtetéseket erőszaktevőkkel kapcsolatban. 

A blokk utolsó fejezet pedig... Nos, elnézést, a szóhasználatért, de ott azt éreztem, hogy valakit meg kell ütnöm. Leginkább a főszereplő lányt, mert ennyire buta, naiv, lehetetlen nő nem létezik még egy a Földön (talán csak Ana). Arról meg ne is beszéljünk, hogy remélem, nem én jelzem először a számodra, de a megszakítás nem védekezés, ahogy a hüvelykúp sem a legbiztosabb dolog a világon (persze, később a lány erre rájön, de pont nem érdekli. Felelősségteljes). Pharmatex bébi? *felvilágosítás OFF. 

Ezután nem bontom blokkokra, mert igazából nem tudom már úgy értékelni a cselekményt, mint korábban, mert innentől kezdve, nekem ez nem reális, nem hihető. Soojung gesztusai, érzései teljesen hiteltelenek a számomra. Ő az egész történetben szerelmes. Állandóan. És a történet elején ugye az az alap, hogy ő annyira szerelmes Dr. Kimbe, hogy az valami elmondhatatlan. Ez hová lett? Azáltal, hogy ennyire gyorsan "beleszerelmesítetted" az erőszaktevőjébe, azzal leromboltad az egész korábbi cselekményt. Semmit nem ért az egész korábbi történés. Semmit nem befolyásol most. Akkor minek volt? 

A másik kardinális pont pedig Sulli. Tudom, hogy ő nagyon fontos, értem, hogy mi volt hármuk között, meg értem én a kómát is, csak azt nem, hogy miért kell hülyíteni azt a szerencsétlen lányt (és ezáltal nyakatekerni teljesen feleslegesen az egész cselekményt)? Mitől lesz jobb neki, ha azt hiszi, hogy még minden szép rózsaszín, és utána még mindig legyengülten, sokkosan kapja meg az új történéseket, mintha most elmagyaráznák neki, hogy három év babám, az három év, nincs semmi baj, itt vagyunk veled, és mindenben segítünk neked, de történtek azért velünk is dolgok (amit a lány simán fel tudna fogni, révén, hogy egyáltalán nem úgy írtad őt le, mint akinek újra kéne tanulnia mindent, és totál elveszett, arról nem is beszélve, hogy ennek révén kicsit jobban utána nézhettél volna a kómának, mert egy három évig abban lévő ember, aki még enni sem tud önállóan, az két héten belül nem fog újra iskolába járni.)... Ezt egyszerűen nem értem, hiába is próbálta meg valamelyik testvér szívhez szóló monológgal elmagyarázni. 

Azt ezt követő részekben megint csak a már előbb elmagyarázott dolgokat tapasztaltam: nem tudtam elhinni. Mert értem én, hogy milyen természetet akartál megírni Mr. Kimnek, és el is tudtam hinni, de utána, azáltal, hogy erőszaktevővé tetted, azzal teljesen ledegradáltad a szememben, ahogyan a főszereplő lányt is, aki észbeli képességekben vetekedik Bellával és Anával. Egyszerre. És ez cseppet sem kedvező megállapítás, pláne tőlem. 

Az írásmódoddal alapvetően nincs baj, kicsit maximum néha hanyagnak érezlek, mert sok az elütés, de ennyi. Ezeket ki tudod javítani, ezzel a történettel kapcsolatban meg többet nem nagyon tudok mondani. A töréspontig élveztem, tetszett, gördült, de utána nem tudtam értékelni. 

Kritika 1. - "Édes élet"

AudreyFictions megint kritikát ír, és mivel ennyire ráér, ha valakit nem tántorítanak el a következő sorok, akkor jelentkezzen bátran, írok kritikát még szívesen mindenkinek! :)

Kritika 1. - Édes élet

A kinézetről különösebb mondanivalóm nincsen, nem tudom, hogy rendelted-e vagy saját magad alkottad, de nekem tetszik, igényes, a színe pedig különösen érdekes, lévén, hogy nem nagyon találkozni ezzel a színvilággal. Vagy én vagyok színvak, és mindenki más ilyen kompozíciókkal találkozik. Mindegy is, térjünk is rá a történetre, az már inkább az én asztalom!

Mikor elolvastam a prológus első pár sorát, az jutott eszembe, hogy te még nyilván nagyon fiatal vagy (félreértés ne essék, ez nem degradáló jelző), és még életedben nem láttál egyetlen egy hivatalosan levelet sem, révén, hogy úgy címezted meg, hogy "Kedves...", és ezt követő sorok sem voltak túl hitelesek (most elképzeltem, ahogy a NAV valakinek így ír levelet: "Kedves István, értesítjük Önt, hogy adótartozása a mai napon hárommillió forint fölé emelkedett, legyen szíves, olyan kedves kiegyenlíteni azt. Tovább szép napot, Nemzeti Adó és Vámhivatal"). Szóval, egy hivatalosan levél nem így néz ki, még ha egyszerű gimnázium küldi is azt. Ilyeneknek nézz utána. 

A másik, ami rögtön szemet szúrt az a nem sorkizárt szöveg és a space-használat hiánya, de mivel ezeket később már javítottad, így ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy egységesebb, igényesebb lenne, ha a többi részt is kijavítanád. De ez csak, amolyan javaslat. Most nézzük részekre bontva a dolgokat!

Prológus

- Helyesírásra figyelj, mert nagyon sok elütés van benne, és bár a későbbiekben javultál, mégis gyakran találkozni velük. Nézd át többször a szöveget!

- Krisz, a báty nekem kicsit életképtelennek tűnik. Rendben, éljen huszonöt évesen otthon, de akkor nem értem, hogy mi van vele? Van barátnője, elvégezte az egyetemet, és még mindig otthon ücsörög, és vár a csudára, legalábbis a bemutatásából erre következtettem. 

- Úgy érzem, hogy ez a szüleim nem foglalkoznak velem-dolog a történet további folyásában elsikkadt, így nem látom értelmét (pláne, hogy utána kiderül, hogy Barbi anyja ekkor már régen halott, akkor pláne nem értem.).

- Hanyagoljuk az ilyen mű "áfjonka" üzeneteket. Borzasztóak, erről nem is tudok többet mondani. 

- Ellentétek vonzzák egymást? Csak mert más színű a hajuk? Értem, hogy ilyen nagy barátságot akarsz Miával bemutatni, de nem jött át, meg nem is látom különösebben értelmét, maximum olyan szerepe lehet majd neki is, mint Andrisnak: lehet szomorkodni a tönkrement barátságuk miatt. 

- Mellőzzük a halmozott írásjeleket, meg a ténylegesen elhúzott betűket! - Nem egyszer használsz ilyeneket. Ne tedd, a Fejős Éva szintű "regényekben" rendben van, de az egy olyan alacsony irodalmi "érték", amiért a fákat sajnálom, meg magamat, hogy egyet is elolvastam belőle. 

1. fejezet

- Az első bekezdését feleslegesnek érzem, ugyanazt írod le benne, mint a prológusban, nem értem, hogy minek kell kétszer? Mia a legjobb barátnője, etc. 

- Miért művelt Bence attól, mert el tudja olvasni a feltehetőleg borítón virító címet?  - ezzel kapcsolatban egy csomószor csinálod azt, hogy leírsz valamit, nagyjából csak azért, hogy írj valamit, mert ha belegondol az ember, akkor semmi értelme. 

- Figyelj az igék használatára: "üvöltöttem el magamat", nem illik a helyzethez.

- Értem én, hogy valószínűleg ez a srác lesz a vonzó szereplő, de a mocsárszínű szemekkel, meg a malacka szerű röfögéshez hasonlító nevetésével elintézted, hogy semmi vonzót ne találjak benne nagyjából soha többé ebben az életben. 

- Ki az a Linda? - később kiderül, persze, de eddig sehol sem említed, az olvasó meg csak kapkodja a fejét. 

- Tehát, Barbinak van egy nagy szerelme Andris, de két sor csevej után már azon agonizál, hogy a csávó, akiről annyit tud, hogy ő is szereti a kedvenceit, miért nem kéri el a számát, a facebookját, akármijét... ne, ezt ne. 

- A legtöbb tini köszönni se tud rendesen, ezek meg kezet fognak egy osztályon belül, kicsit hihetetlen gesztus számomra, amelyet még többször is megismételsz, és még mindig nem találom a létjogosultságát, és ettől megint csak az érzem, hogy neked ezek a szereplők felnőttebbek a fejedben, mint, amilyennek lenniük kellene. 

2. fejezet - itt inkább már csak kérdések merültek fel bennem, amikre nem kaptam választ a továbbiakban sem. 

- Jaj, ezek a kis létszámú osztályok... SZJG. Ugye, nem lesz benne semmi ilyesmi? Mert az borzasztó lenne.

- Azt kell, hogy gondoljam a leírásaid alapján, hogy sem te, sem pedig a főszereplő lány nem utazott még sem metróval, sem pedig vonattal ebben az életben. És szerintem te nem a hármas, "szocreál" metróra gondoltál, hanem a kisföldalattira. Az tényleg aranyos, régiség, míg a hármas... az leginkább hajléktalanszálló, némi sztálinista beütéssel. Ha pedig Pesten élsz, akkor végképp nem értem. 

- Ha most kel fel a nap, akkor Barbi mégis hánykor indult Debrecenből?

- Miért kell titkolni, hogy ők már találkoztak a vonaton?

3. fejezet

- Úgy érzem, hogy ez az Andris vonal csak azért van benne a történetben, mert utána, majd ha Bencével alakulni kezdenek köztük a dolgok, akkor majd lehet rajta agonizálni. Igen, ám lehet, persze, csakhogy Andris már most egy bolha fontosságával bír Barbinak, akkor miért lenne később más? Úgy érzem, hogy Barbi csak így néhányszor elgondolkodik Andrison, és akkor annyi, higgyük el, hogy neki ő a legnagyobb szerelme  világon (ja, akiről többször is le van írva, hogy konkrétan tesz a lány fejére, mert inkább a haverjaival van. Igazi mintalovag). 

- Értem én a hotel feletti kibukást, csak mégsem. Én nem jártam rossz iskolákba (speciel négyben is megfordultam), de soha nem volt különösebben nagy szám az osztálykiránduláson lévő szállásunk. Sőt... Tehát, nem értem, miért vannak kibukva egy motelen, amiről még csak le sincs írva, hogy miért olyan borzasztó.

- Az emberi gesztusok leírásában nagy hiányosságokat látok, amik ebben a fejezetben különösen kiütköznek. Megkérdezi a srác, hogy ők kicsodák, és Barbi elkönyveli egy perverz állatnak. Miért? És miért kell kihangsúlyozni, hogy nem fogott velük kezet? Egy kicsit úgy érzem, hogy te felnőttebb emberekről akarsz írni, mint akikről ténylegesen írsz, ahogy azt már korábban is említettem. 

4. fejezet

- Szögezzünk le valamit: triumvirátus = 3 férfi szövetsége. Kerüljük a használatát minden három, egymás társaságát kedvelő emberre

- Folyton árakra, meg üzletekre célozgatsz, de nincsenek eltalálva az árkategóriák (persze, minden viszonyítás kérdése, de azért a Converse cipőmárkák közül nem méregdrága, ahogy a New Yorker sem a ruhamárkák közül, pláne nem lehet egy szintre helyezni a Zarával).

- 40 fok, bőrdzseki és egy kamasz fiú, nem jó párosítás. Itt látom, hogy egyfajta stílust akarsz adni mindenkinek, de itt nem tudtam elvonatkoztatni egy AXE reklámtól. 

5. fejezet 

- Itt éreztem először, hogy klasszikus hibákba esel, és a cselekmény miatt fel akarod gyorsítani az emberi kapcsolatok kialakulását, mert Barbi meg Vivi még alig ismerik egymást talán hat-hét órája, de már nagy barátok. 

- Lassíts az érzelmeken. Senki nem szeret bele a másikba két pillanat alatt, pláne nem olyan érveléssel, hogy milyen nagy bicepsze van. Ezt vonzalomnak hívják.

7. fejezet

- Barbi meséje egy kicsit kevés volt nekem. Az autópályán mentek, rendben van. És? Mi történt? Ott nem jön velük szembe semmi, ha meg kisodródnak százhetvennel, akkor ott senki nem marad életben, nemhogy egy éppen szülni készülő nő. Szóval? 

- Ebben a részben megint úgy érzem, hogy felnőttebb emberekről akarsz te írni igazán. Egy 14-15 éves gyerek nem beszél így (ezt a szajhás részre értem például), és ez végigkíséri az összes részt, aminek nekem az egészet kicsit hiteltelenné teszi (kigyúrt fiúk, gyönyörű, stílusos lányok, kezet rázó gyerekek, ilyesmik). 

Összességében ez nem egy rossz történet, a hatodik fejezet például tetszett, abban nem is találtam kivetnivalót, révén, hogy ott éreztem először, hogy én ténylegesen 14-15 éves gyerekekről olvasok, nem pedig nyakkendős, bicepszes férfiakról, meg pasikat sasoló nőkről, akik már szakítanak, csalódnak, meg folyton kezet ráznak. Szóval, az a rész jó volt, és egészben mint mondtam, ez nem rossz, de sok gyenge pont van benne, ami számomra hiteltelenné teszi, és roncsolja az egész cselekmény élvezhetőségét. Nem megbántani akartalak, én ezeket látom. Szerintem mindenképp folytasd, mert a fejlődés, a potenciál meg van az írásodban, ezek pedig csak "gyerekbetegségek", amiket ki fogsz nőni. Már hét fejezet alatt sokat fejlődtél, és javítottál, ez pedig mindenképp értékelendő. 

Amikor lekerülnek a ruhák, avagy okosan vetkőztessünk!

Amikor lekerülnek a ruhák, avagy okosan vetkőztessünk…

Kissé régen már, de ask.fm-en érkezett hozzám a kérés/kérdés, hogy írjak arról, hogy én hogyan látom, illetve miben látom a jó szexjelenetek megírásának a kulcsát, és mivel most nagyon úgysem volt külön témaötletem, amin kibukhattam volna, ezért úgy döntöttem, hogy megírom, mint eme hónap témáját. Szóval lássunk is hozzá!

1. Legyünk tisztában a biológiával!

- Szerintem ez az egésznek az alapja, és persze ezzel nem azt akarom közölni a nagyérdeművel, hogy most akkor tessék fellapozni a biológia könyvet, meg bekapcsolni éjfél után az ötvennégyes csatornát (csak tippelek :DD), hanem azt, hogy gondoljuk végig reálisan a dolgokat, és ne írjunk le hülyeségeket. Mert sajnálom, ha most szíveket török össze, de a valóságban nagyon ritka, hogy valakik egész éjszakán keresztül, este tíztől hajnali ötig, mint a nyulak, folyton egymással szinkronban elélvezve… Valamint, bár nagyon romantikusak az ötvenszer élvezős, rögtön szuper minden első alkalmas jelenetek, ezek a valóságban, hát… Not really.

2. Védekezzünk!

- Míg a valóéletben szerintem mindenki megkap minimum két alkalom szexuális felvilágosítást az iskolában, ahol szinte már csak rá nem húzzák a fejünkre az óvszert, addig történetekben ezt a momentumot nagyon ritkán lehet olvasni, már pedig, ha valaki nem védekezik, akkor annak baba lesz vége (és mostan bort iszok, és vizet prédikálok, mert belegondolva, nekem is van egy ilyen jelenetem. Enyje. ). Szóval, tessék tenni ez ellen néhány odabiggyesztett plusz mondattal!

3. Számítson!

- Soha nem értettem az olyan szexjeleneteket, amik teljesen nyilvánvalóan csak azért lettek beleírva a történetbe, hogy a fejezet címe melléírt +18-as felhívás odacsábítsa az olvasókat, hogy azok utána valami lehetőleg minél durvább, belemenős szavakkal kifejtett semmit olvashassanak. Mert most őszintén, szeretem én a jó pasikat, meg minden, de az ötvenedik alkalommal baromira nem tud érdekelni, hogy hogyan csúsztatta a főhősnőnk a kezét végig a…

- Szóval, értitek. Számítson az, amit leírsz, legyenek mögötte érzelmek, legyen oka, hogy azt teszik, amit tesznek, robbanjon fel a világuk, azért, mert erre a szintre léptették a kapcsolatukat. Máskülönben le se írd (túlzok nyilván, egy-két ilyen belefér, de nem kell sok), mert belefullad a történet a sok szexbe, és mikor tényleg oda jutunk, hogy na, most élete szerelmével van a főhősünk, akkor már nem lesz különleges, mert hát… Láttunk már karón varjút, na. Én ilyenkor általában bevezetem a jelenetet, utána célozgatnak rá, beszélnek róla a szereplők, de nem írom le, mert mint írtam, nincs értelme. A történetet nem vezeti előre, a szereplőről nem árul semmit az, hogy hogyan vonaglik az épp aktuális pasi alatt, szóval, nem kell (ugye, alapszabály az, hogy, ami nem vezeti előre a történetszálát, vagy nem engedi közelebb az olvasóhoz a szereplőt, azt nem írjuk le).

4. A megfelelő páros

- Na, igen. Ez a másik, amit külön kiemelnék (amellett, hogy ez a páros a biológiának megfelelően végezze, amit végeznie kell), hogy a megfelelő szereplőket kell egymással párosítani. Velem is megesett rengetegszer, hogy elterveztem a történetet egy irányba, de aztán a szereplők vagy annyira taszították/vonzották egymást, hogy át kellett írnom az egészet (a Bravado esetében például Jacerei és Nando eleinte tényleg csak barátok voltak, aztán teljesen más irányba kellett miattuk írnom az egészet, viszont ugyanebben a történetben egy másik szereplővel, amikor összehoztam a főhősnőt, ki is kellett írnom ezt a szálat, mert taszították egymást). Ezt érezni fogjátok, figyeljetek erre, mert ha így tesztek, akkor sokkal jobb lesz a végeredmény, mintha csak azért is erőltetnéd a szálat.

5. Szikrázzon az a levegő!

- Nagyon fontos, hogy szépen építsd fel a kapcsolatukat, míg el nem jutnak az ágyig (persze, az már más kérdés, ha egy bulis este utáni egyéjszakás kalandról beszélünk), mutasd be, hogy miért is akarnak ők közelebb kerülni egymáshoz, mi vonzza őket a másikban annyira, hogy nagyon. Én, ha ilyen jeleneteket olvasok, akkor nem várok sokat, csupán csak annyit, hogy, én is meg akarjak halni, ha nem érinthetik meg egymást rögtön, és most azonnal.

Kifakadás - Avagy elmélkedés a nemi erőszakról és a bloggerek kapcsolatáról

 Nemi erőszak, bántalmazás, és a többi ínyencség…

Avagy miért ír valaki olyasmiről, amiről halványlila gőze sincsen? Már meglehetősen régóta érlelődött bennem ez a cikk, de most egy nemrégiben olvasott blog, amelyben, ha azt mondom, hogy nem kezelték megfelelően a fent említett témát, akkor még finoman fogalmaztam, mondjuk úgy, hogy kihozta belőlem a vadállatot. És akkor ismételten finoman fogalmazok, mert, mikor olyan bődületes baromságokat olvasok, ami nemcsak, hogy baromság, de egyben nemes egyszerűséggel sértő is azokra a borzalmas sorsot megélt nők millióira, akik ilyeneken mentek keresztül, akkor igen, mondhatni, hogy eléggé felforr az agyvizem, és legszívesebben minősíthetetlen hangnemben vágnék a blogger orra alá videókat, amikben ilyen lányok mesélnek a velük történt szörnyűségekről. És akkor talán mindenki kétszer meggondolná, hogy mit, és hogyan kell kezelni. Mert nem így, mert nálam az vágta ki a biztosítékot (nevesíteni nem fogok, és bár nem különösebben ismert a blog, előfordulhat, hogy valaki ráismer. Ebben az esetben kérem, tartsátok meg magatoknak ezt az információt, épp elég nagy szégyen az, hogy valaki le mer írni ilyesmit, nem kívánom még az illetőt reklámozni is), hogy ebben a történetben olyanok történnek már az első oldalakon, hogy csak lestem, mint hal a szatyorban, még mielőtt elborította volna az agyamat az előbb felsorolt okok miatt a vörös köd.

Mert az egyszerűen nem normális (nehezemre esik ezt már szofisztikáltan megfogalmazni), hogy valaki elmeséli (egyébként minősíthetetlen írásmóddal, valamint szerkesztettséggel), ahogy egy ismert focista beleveri a barátnője fejét a focikapuba, aki erre mindössze annyit reagál, hogy „na, ja kimutatta a foga fehérjét pár hónapja, miután járni kezdtünk” – ez nem idézet a blogból. És, hogy tovább meséljem (több tartalmi elemet nem kívánok beletenni, csupán csak, ha feltétlenül szükségét látom), eme remekbe szabott fércműben majdnem minden férfi így viselkedik (ez ugye nem a „Szürke ötven árnyalatának” elkorcsosult hatása? Nyugtassatok meg!), és ez, az, ami igazán elborzasztó… Mert ezután az, hogy a főhősnőt majdnem megerőszakolják (megint), majd ő erre, annyit reagál, hogy elmegy bulikázni, az már igazán nem feküdte meg a gyomromat… Sőt, az már semmi volt. A végén már tudtam újra nevetni. Hisztérikusan, ugyan, de képes voltam rá. A többi borzalomtól eltekintek ebben a bejegyzésben, a hölgy úgyis fog tőlem kapni majd egy szép, hosszú megjegyzést, amiben végre igazi kritikát kap (mert persze, ott is tolonganak a minden ingerküszöböt nélkülöző olvasók, akik csak annyit látnak, hogy „Neymar”. Hopp, remélem, hogy ezzel nem árultam el túl sokat). Én csak arra kérek mindenkit, hogy gondolkodjon el, mielőtt leír valamit! Mert, persze, lehet erről is írni, senki nem tilthatja meg, de az írás arról is szól, hogy beleérzünk a karakter helyzetébe, hogy felfedezzük a lélek változásait, nem pedig arról, hogy ismert emberek neveit villogtatjuk neonfényként a blogunkon, s minél több híres focistát/énekest/színészt próbálunk meg belepasszírozni egy történetbe, amiben lehetőleg minél többjük akarjon rámászni a lánykánkra - akár erőszakosan is. 

Konstans problémáim, avagy mi bajom a bloggerekkel?

Konstans problémák, avagy mi a bajom a bloggerekkel?

A címet már most elvetném elöljáróban, egyszerűen csak azért maradhatott meg mégis, mert nem tudtam jobbat kitalálni, ami ilyen szépen összefoglalná majd ennek a cikknek az egészét. Szóval, miről is fog szólni ez a rövidke írás? Ez egész könnyen összefoglalható pár szóban: a konstans problémákról, amelyek, mintha mások számára nem lennének problémák, de az én szememet ennek ellenére rohadtul zavarják (a már korábban számtalanszor megkapott „akkor ne olvasd, te nyomorult, cinikus… „- fajta kommentárokból köszönöm, de nem igénylek újabb adagokat, van még raktáron, és különben is olvasni fogok, szóval... Ja.), és az a legviccesebb, hogy hiába írom le az adott bloggernek is, ő csak folytatja ugyanúgy tovább. Mindegyik (persze, tisztelet a kivételnek.).

  

1. Probléma 

- Sorkizárt oldalbeállítás, bekezdés, vagy nevezzük, aminek csak akarjuk, de az legyen, könyörgöm! Mármint, tényleg kezdem azt hinni, hogy a világon csak az én tankönyveim, olvasmányaim nem balra zártak, és mindenki másé igen, és itt egyedül én vagyok a hülye, mert mindenki más helikopter, szóval, most mondjátok meg, hogy tényleg így van-e, és tévképzetekben élek, vagy nem!  

2. Probléma

- A bekezdések. Mit is mondhatnék róluk? Röviden azt, hogy a legtöbb bloggernél egyszerűen nem léteznek, szóval, lehet, hogy megint helikopter vagyok, mert bekezdés az kell! Minden egyes gondolat(!)jelet, új gondolatmenetet egy apró, nálam általában 0,3 cm-s bekezdés előz meg, mert egész egyszerűen így helyes (és, ha valamit csinálsz, akkor azt vagy csináld rendesen, vagy hagyd a fenébe). Hogy hol tudod ezt a beállítást magadévá tenni? Jobb egérgomb – Bekezdés – Behúzás mértéke, és ott kedvedre állíthatod a dolgokat.

3. Probléma

- Néhány bloggernél a gondolatjelek, mint olyanok nem léteznek, illetve, ha léteznek is, akkor is csúnyán össze vannak tévesztve közeli családtagjaikkal, a kötőjelekkel, és az adott bloggerina kedvére nyomkodja a kötőjeleket (-) abban a hitben, hogy az gondolatjel (–). Nem, nem az. És ezt sem nehezebb beleépíteni az életünkbe: Beszúrás – Szimbólumok – További szimbólumok – Különleges karakterek – Billentyűparancs. Nálam a Ctrl+n a nyerő párosítás rá, hamar kézre esik.

4. Probléma

- A központozás ismeretének teljes hiánya. De komolyan, keressetek rá, meg lehet tanulni, hogy mikor és hogyan, valamint mit kell leírnunk, és annak milyen formátumban kell kinéznie. Ebbe a kategóriába sorolom még a konstans helyesírási hibákat, és a farkasordítóan rossz vesszőhasználatot (jobb eset, ha egyáltalán használnak). Eme probléma célközönsége az ilyen szerkesztettségű párbeszédek szellemi megalkotói:

„-Szeretlek. – mondta majd közel lépett hozzá és megcsókolta. – örökké szeretni foglak. – tette hozzá mire a lány lehunyta a szemeit.

-Én is. – felelte – örökké.” Ja, és mindez balra zárva, mert úgy a szuper.

5. Probléma

- A lustaság és sietség furcsa keveréke az én következő, és egyben legutolsó problémám, amely olyan elírásokat eredményez, amelyeken néha már csak röhögni tudok, hogy mi a franc ez, és mit akartak ezzel kifejezni? Pontosabban szólva, ha megírod a fejezetet, akkor utána nem rögtön veszettül mész, és nyitod a Google Chrome-ot, hanem előbb megállsz, mély levegőt veszel, és legalább háromszor elolvasod az egészet teljes nyugalomban. Meg persze kijavítod a hibákat. Mert lesznek. Mert mindenkinek vannak. Nem is értem az olyan bloggereket, akik képesek egy szó szerint már szinte hányadék minőségű munkát kiadni a kezükből büszkén… Fel nem foghatom.

És végezetül a feloldozás: mindenki hibázik. Mindenkinek vannak elírásai, mindenki használ néha rosszul vesszőket (igen, én is, ezek alól természetesen magamat sem mentesítem), mindenki ír néha helytelenül, de! Ez nem azt jelenti, hogy úgyis hagyhatod, mert mindenki… Nem! Próbálkozni kell, csiszolni kell a tehetségünket, a tudásunkat, mert csak úgy juthatunk előre. Ezek klasszikus hibák, olvassátok el, védjétek ki őket, és máris foglalkozhattok inkább azzal, hogy maga a tartalom legyen jobb! Sok sikert ehhez!